Felmértük az igényeket és bővítettük a túra útvonalát még egy nappal, illetve a csomagokkal sem kell bajlódni! Ezeket support autó hozza szállásról-szállásra!
Három nap motorozás, majd 400 km útvonal rengeteg murvás úttal. Gyönyörű kilátás és tengernyi sodródós kanyar vár rátok Horvátországban a Jeli Motorssal. Kezdőknek és haladóknak egyaránt! Tökéletes szezonindító túra! Mi tavaly már lepróbáltuk, erről egy kis kedvcsináló videót itt láthattok:
Az első szállásunk Rijeka tengerparti részén lesz (Hotel Jadran). Másnap innen indulva, néhány km aszfalt megtétele után bevetjük magunkat az erdőbe Delnice környékén. Főképp a tengerparttól néhány kilóméternyire a hegygerincen motorozunk, gyönyörű kilátással a tengerre. Ezután elkalandozunk Otocsán irányába, ahova vadregényes fenyvesen keresztül vezet utunk a 2. szállásunkra.
A 2. offroad napunkon délnek vesszük az irányt. Hágók, magas sziklafalak, alagutak és erdei részek várnak ránk. Pihenésképpen aszfaltra váltunk. Letérünk a híres Karlobag – Starigrad kanyarmérgezős szakaszra, majd onnan újra bevetjük magunkat az erdőbe és egészen Gracacig nyomulunk. Az utolsó kilómétereket betonon tesszük meg Obravecig, itt pihenjük ki aznapi fáradalmainkat a folyóparton lévő hotelünkben.
A 3. offroad napon rátérünk a jelenlegi Horvát TET szakaszra melyen egészen 2. napi szállásunkig Otocsánig terepezünk. Másnap a reggeli és az érzékeny búcsú után haza indulunk. Azokra, akik szállító járművel érkeztek Horvátországba, még kétórás tengerparti motorozás vár Rijekáig a Hotel Jadranhoz. Ők innen kezdik majd meg a hazautat. Persze bárki végig motorozhatja ezt a részt is, kellemes gurulást garantál a tengerparti szakasz.
A túra útvonala nem nehéz terep, bárki végig tudja csinálni egy 70/30-as gumival, akár az 1-es modul elvégzése után! A túra offroad és onroad aránya 50/50. Kimondottan ajánljuk a túrát azoknak, akik még csak most ismerkednek a terepezéssel. Ha a képzésünk után szeretnék magukat kipróbálni élesben ez egy kiváló alkalom! Ezután bátran jöhet majd egy kicsit nehezebb erdélyi vagy balkáni túránkra. Garantáljuk a kellemes fáradtságot, ijesztő helyzetek nélkül.
A tapasztaltabb pilótáknak opcionálisan lesz lehetőségük egy két helyen próbára tenni magukat, és az elfogyni nem akaró murvás kanyarokban bródszájdolgatni kissé.
Kiutazás egyénileg történik, akár motoron vagy szállító eszközzel. Igény esetén csomag és motor szállítást Mi is vállalunk.
A túra költsége: 320.000 Ft
Részvételi díj tartalmazza:
-Túravezetést
-4 éjszaka szállást, külön szobákban
-Félpanziós ellátást (minden nap svédasztalos reggeli, vacsora)
-Support autó szállásról-szállásra, csomagszállítással
-Off-Road felszerelések, csomagok szállítását Budapestről
-Segítség a szervízeknél, defekteknél
-A túrán készült fotós és videós anyagot
Nem tartalmazza a részvételi díj:
-Motorok szállítását
-Italfogyasztás
-Baleset és utasbiztosítás
-Napközbeni étkezéseket
-Minden olyan szolgáltatás mely nem lett felsorolva, hogy tartalmazza.
Esemény nehézsége - Könnyű
Túra hossza kilométerben - 350
Ideális Motor -
Túra költsége - 320.000 Ft.
Ajánlott gumiabroncs - Legalább 50/50-es.